Ez az elektronikus közlekedési kártya egy nagyon jó találmány. Állítólag van papírjegy is, de én senkit sem láttam, aki olyannal közlekedett volna. Tölthetek rá pénzt, fizethetek vele metrón, buszon, még taxiban is.
Végigálltam a metróutat, így biztosan nem aludtam el. Simán ment minden, Szöulban nagyon könnyű metróval közlekedni. Koreaiul, angolul, kínaiul és japánul bemondják az állomások nevét - ez mondjuk nem volt olyan nagy segítség nekem -, az elektronikus kijelzőre ki is írják, plusz a térképen kis lámpák jelzik, hogy hol járunk. Valahogy nagyon jól ki van találva az egész. Minden állomáson biztonsági üvegfal és fotocellás ajtó védi az vonatokat az utasoktól.
Az átszállás sem volt gond, kivéve hogy egy helyen rossz volt a mozgólépcső, éppen javították. Majdnem megszakadtam, mire felvittem a két csomagomat.
A metrózás után Szöul életébe csöppentem azonnal. A Jongno3(sam)-ga megállónál kellett kiszállnom. (Miközben írtam ezt a posztot, én is megnéztem a wikiről belinkelt oldalt. Érdekes látni, milyen volt régen...) Akkor még nem tudtam, hogy a kijáratok milyen jól vannak számozva, de térképem sem volt, csak az útvonaltervezőből nyomtatott segítség.
Hal- és kimcsiszag... a gépen ettem kimcsit, az igazat megvallva a sajátom, a kimcsi orosházi módra jobban ízlett, de ez volt az első találkozásom a koreai kimcsivel.
A metrózás után Szöul életébe csöppentem azonnal. A Jongno3(sam)-ga megállónál kellett kiszállnom. (Miközben írtam ezt a posztot, én is megnéztem a wikiről belinkelt oldalt. Érdekes látni, milyen volt régen...) Akkor még nem tudtam, hogy a kijáratok milyen jól vannak számozva, de térképem sem volt, csak az útvonaltervezőből nyomtatott segítség.
Hal- és kimcsiszag... a gépen ettem kimcsit, az igazat megvallva a sajátom, a kimcsi orosházi módra jobban ízlett, de ez volt az első találkozásom a koreai kimcsivel.
Láttam járdán dolgozó utcai kalligráfust és kirakatokat csodálatos hanbokokkal. Már akkor éreztem, ez az én világom lesz.
Először kicsit eltévedtem. Megtalaltam ugyan az utcát, csak rossz irányba fordultam. Egy férfit megkérdeztem, hol lehet a hotel... nemcsak angolul nem tudott (én sem), de még a hotel nevét se tudta elolvasni. Koreaiul próbálkoztam, de nem lett jobb a helyzet. Felhívott valakit... Végül gamzahabnidáztam egy párat és mentem a saját fejem után és megtaláltam az Apple Backpackers Hostelt, mely a következő három hétben az otthonom lett.
Becsekkoltam a hotelbe. A recepciós lánnyal beszélgettem, aki elmondta, egy hétig volt egyszer Budapesten. Kérdezte pesti vagyok-e, majd elkacarásztunk azon, hogy a koreaiaknak Magyarország az csak Budapest.
A szoba olyan volt, mint amit a képen láttam. Egyszerű, de van ablaka (itt nem mindenhol van így), saját fürdőszoba, hajszárító, TV, wifi és ingyen tea és kávé, igazán kényelmes és barátságos.
Kis pihenés után elmentem sétálni. Eredetileg találkozóm lett volna egy ismerősömmel - első találkozás -, de nem tudtam elmenni metróval a megbeszélt helyre. Elindultam tehát gyalog, csak mentem és mentem... a végén nem tudtam, hol járok. Bekerültem a modern városközpontba, a nagy cégek és bankok környékére. Valójában jó helyen jártam, de a Samsung irodaháznál megbeszélt találkozó mégsem jött létre, mert több mint egy órát késtem. Kicsit bolyongtam, de végül túl fáradt voltam, így gondoltam, leintek egy taxit, ahogy a filmekben láttam és azzal megyek haza. És.... tadammmm! Működik a dolog! Mégsem taxiztam... 3 kocsival próbálkoztam, de mondták, nem tudnak angolul. A hostelnek meg nincs koreai neve. Pedig ezt koreaiul is el tudtam mondani. Erre "mianhamnyidáztak" és ebben maradtunk.
Végül metróra szálltam az érzéseimre hallgatva. Mentem egyikkel, átszálltam másikra.... és egyszercsak megérkeztem. Az igazat megvallva, fogalmam sem volt, hova jutok ki a föld alól. Olyan megállónál szálltam ki, ahol mégnem jártam. Aztán találomra elindultam és hirtelen ismerôs lett a környék. Kicsit kalandos volt...
Megettem a kisboltban vásárolt rament, mert akkor már elég éhes voltam, utoljára a repülőn ettem reggel, és elég fáradtam zuhantam ágyba. Elaludni mégsem tudtam gyorsan, azt hiszem az első nap izgalma és a megvalósult álom miatt érzett eufória miatt.
 |
| Férfiak csoportja hosszan tárgyalta az elkészült kalligráfiát |
Az utcánkban tucatnyi hasonló üzlet volt
Sok tradícionális hangszerbolt is volt
Először kicsit eltévedtem. Megtalaltam ugyan az utcát, csak rossz irányba fordultam. Egy férfit megkérdeztem, hol lehet a hotel... nemcsak angolul nem tudott (én sem), de még a hotel nevét se tudta elolvasni. Koreaiul próbálkoztam, de nem lett jobb a helyzet. Felhívott valakit... Végül gamzahabnidáztam egy párat és mentem a saját fejem után és megtaláltam az Apple Backpackers Hostelt, mely a következő három hétben az otthonom lett.
Becsekkoltam a hotelbe. A recepciós lánnyal beszélgettem, aki elmondta, egy hétig volt egyszer Budapesten. Kérdezte pesti vagyok-e, majd elkacarásztunk azon, hogy a koreaiaknak Magyarország az csak Budapest.
A szoba olyan volt, mint amit a képen láttam. Egyszerű, de van ablaka (itt nem mindenhol van így), saját fürdőszoba, hajszárító, TV, wifi és ingyen tea és kávé, igazán kényelmes és barátságos.
 |
| Az Apple |
Kicsi, de kényelmes szoba...
| ... saját fürdőszobával. |
Végül metróra szálltam az érzéseimre hallgatva. Mentem egyikkel, átszálltam másikra.... és egyszercsak megérkeztem. Az igazat megvallva, fogalmam sem volt, hova jutok ki a föld alól. Olyan megállónál szálltam ki, ahol mégnem jártam. Aztán találomra elindultam és hirtelen ismerôs lett a környék. Kicsit kalandos volt...
Megettem a kisboltban vásárolt rament, mert akkor már elég éhes voltam, utoljára a repülőn ettem reggel, és elég fáradtam zuhantam ágyba. Elaludni mégsem tudtam gyorsan, azt hiszem az első nap izgalma és a megvalósult álom miatt érzett eufória miatt.
 |
| Először kicsit ijesztő volt, de igazán lenyűgöző forgatag |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése