Nyolcadik nap - Cheonggyecheon (청계천) és Nagy Sejong király múzeuma (세종대왕)

Még a hetedik nap estéjén találtam egy pici kávézót a közelben, ahol angol reggelit adnak. El is mentem oda, de zárva volt, így aztán a szemben lévő Secret Garden kávézóban reggeliztem.

Rántotta, sült bacon, vajas pirítós és lekvár... Sajnos a pirítós itt is édeskés volt, megsóztam a tulaj megrökönyödésére, és a lekvár... inkább nem beszélnék róla. Nekem, aki köztudottan lekvárfüggő, hatalmas csalódás volt. Valójában nem is az európai reggeli hiányzott, itthon sem eszek ilyesmit reggel, csak inkább a sós íz volt az, amire vágytam.

Reggeli után felszálltam az 1-es metróra. Míg várakoztunk a szerelvényre, beszélgettem egy úrral angolul. A beszélgetés a szokásos módon – ő szólított meg – indult azzal, hogy honnan jöttem. Megtudtam, hogy Európa sok országában járt már, a lánya Hong-Kongban él, 5 éves az unokája. Megmutatta a családi képet is. Érdeklődött, hogy Magyarországon beszélünk-e oroszul, és említette az 56-os forradalmat. Miután mondtam, hogy németül beszélek inkább, egy koreais "Guten Morgennel" válaszolt. További jó utat kívánt és elbúcsúzott, mert én a City Hallig mentem, ő előttem leszállt.

A terv az volt, hogy megnézem a Sungnyemun kaput (숭레문), majd elmegyek a piacon keresztül a pachwork múzeumba. Közben jó sokat keringtem, hogy megtaláljam kedves varrós társamnak, Évinek a csatornafedelet, amiről a kultúra quiltek sorozatban egy képet készített. Textiles ösztöntől vezérelve sikerrel jártam, de később aztán rájöttem, hogy ez nem is az a fedél volt. Évi az általa készített képre még zebrát – úgy értem gyalogátkelőhelyet is varrt -, de itt más volt a környezet. A következő piaci látogatáson végül rábukkantam, keresés nélkül is.

Megtaláltam a múzeumhoz vezető utat is nagyjából, de addigra már erősen vérzett a lábam, így visszametróztam a szálláshelyemre. Otthon teleragasztottam a lábam egy csomó ragtapasszal és próbálgattam, hogy melyik cipőmben tudok hosszabb távokat gyalogolni. Sajnos számomra nincs kényelmes cipő, a 10 éves széttaposott is tud sérülést okozni…

Kései ebéd gyanánt megettem a már kedvenccé vált instant rament és elindultam, hogy a közelben lévő dolgokat nézem meg.

Végigsétáltam a Cheonggyecheon (청계천) végéig, pontosabban az elejéig, csak visszafelé mentem. Azt hiszem, többek között az ilyen helyek miatt élhető város Szöul. Területe alig nagyobb Budapestnél, viszont 10 millióan laknak benne, a wikipédia szerint. Ha az ember nem boltokat és bevásárlóközpontokat akar látogatni, akkor nincs nagy zsúfoltság. A patakparton üldögéltem egy kicsit, mert erős szél fújt délután, de kellemesen sütött a nap. 

Hely volt bőven, mert a koreaiak a hidak alatt az árnyékban ücsörögtek. Többnyire csókolózó iskolások... A Spring című szobornál várakoztam egy kicsit, mert felvonultak a rendőrök és valami újabb demonstráció miatt. Elég sokszor demonstráltak a felelősök és a kormány ellen is a kompkatasztrófa miatt. Így van ez, ha valami baj történik, az embereknek eszébe jut az összes hibás intézkedés, vagy nem intézkedés, ami miatt korábban hallgattak.

Elsétáltam a Nagy Sejong király (세종대왕) emlékműig. A szobor talapzata alatt egy múzeum van. Az valami csodálatos volt! Sok fotót készítettem, a Facebookon külön albumot szenteltem Sejongnak, aki hangul írás atyja volt. Korábban sokat olvastam erről a királyról, neki is köszönhető a koreai nyelv iránti érdeklődésem, többek közt. Egy koreai történelmi sorozat, a Mélygyökerű fa (Deep Rooted Tree/뿌리깊은 나무) szól erről. Elég jól mutatja be a kort, az írás megalkotásának körülményeit, leszámítva persze a romantikus szálat, ami - gondolom kitaláció - és csak a népszerűség növelése miatt került a filmbe.

A múzeumot az itt szokásos módon profi módon alakították ki. Minden, az építészeti tér, a kiállítás-szervezés, a technika, a többnyelvű prospektusok, a látvány, az installációk és az interaktivitás egy célt szolgál: a gyerek és felnőtt látogatók ne unatkozzanak, a lehető legtöbb ismerethez jussanak szórakoztató módon szép és érdekes környezetben.

A múzeum ingyenesen látogatható.

Mire kijöttem a múzeumból már rámesteledett, közben a demonstráció is megkezdődött, közös imával, majd levetítették a balesetben meghalt gyerekek fotóit. Mind életvidám fiatal, akik még csak most kezdték az életüket. Nagyon megrázó volt, el is jöttem onnan...

A folyóparton sétáltam vissza a szállásomra, így ért véget számomra ez a mai tartalmas nap.