A második nap, az első találkozás - Tapgol Park (탑골공원)

Elérkezett a második nap... Akkor úgy éreztem, hogy szinte repül az idő. Valójában még itthon is úgy érzem, így volt,
A késői ébredés miatt komoly programot nem terveztem. Fogtam a fényképezőgépet és elindultam Szöul utcáin. Megnéztem a város egyik és másik arcát is. Egyszerre van jelen a lepukkantság és a high tech. A környezetben és az embereknél is.
Ahogy sétáltam, egy szép kapura lettem figyelmes. Ez volt az első találkozásom egészen közelről a tradícionális koreai építészettel. Nem tudtam, hol járok, de a kapu nyitva volt, így bementem. A Jongno3ga megállónál, a Tapgol Parkban jártam, ahol sok idős ember üldögélt az árnyékban, meg a pavilonok alatt. A park látogatása ingyenes, pihenésre, elmélkedésre nagyon kellemes hely. Bár egy forgalmas út mellett van, a kapu belül még csendes, alig hallatszik be a modern Szöul nagyvárosi zaja.
A délelőtt elfogyasztott ramen (라면) éppen elég volt, így nem voltam éhes. Útközben azért ettem 2 ételt, amit utcai árusnál vettem. Az egyiket láttam már filmekben, csak nem tudtam, milyen az íze. Hosszú pálcára harmonikaszerűen felhúzott, olajban sült/főtt tészta izé... túl halízű volt, nem is lett a kedvencem. Most már tudom, a neve odeng (오뎅), amit hallevesben tartanak melegen.
A másik egy teniszlabda nagyságú sült gömb. Szerintem valami kelt tészta, de a belseje teljesen üres, kb.3 mm falvastagságú lehet. Kicsit édeskés volt, de nem túlzottan, ezért finom. Sokat nem akartam enni az esti programom miatt, gondoltam, koreai módra úgyis evéssel kezdünk és ebben nem is tévedtem.

A park kőfala mellett sokan üldögéltek és koreai sakkot, got játszottak, vagy várták a partnereket. 

Pagoda. 1467-ben épült Sejo király idején. Rossz a fotó, mert egy üvegtoronyban van, hiszen ez az építmény Dél-Korea 2. számú nemzeti kincse. 

Az első találkozásom a hagyományos koreai szerkezetekkel. Ez egy pavilon faszerkezete Tapgol Parkban.

Mozgó könyvárus a Tapgol Park kapuja előtt

A játékosok profinak tűntek, a nézők pedig folyton beleszóltak a játékba.

Este találkoztam a levelezőpartneremmel, akivel előző nap elkerültük egymást.  A biztonság kedvéért most a szállásom előtt találkoztunk, ő mégiscsak szöuli, nagyobb a hleyismerete, mint nekem egy nap után. Amikor meghívott vacsorázni udvariasan megkérdezte, hogy koreai, vagy nyugati étel legyen? Nem kétséges, hogy mit választottam. Sétáltunk Insadongban és egy klasszikus koreaia vacsorázóhelyen kötöttünk ki, egy olyanban, amit már sokszor láttam a filmekben. Ez nemcsak egy vacsora, hanem közösségi élmény is egyben. Mintha egy kerti parti lenne, éttermi körülmények között. Minden asztal felett van elszívó, a forró parazsat egy önöttvas edényben hozták, melyet az utcán lévő kemencében/kályhában gyártottak le, majd betették az asztalban erre a célra kialakított mélyedésbe. Tettünk rá két rozsdamentes rácsot, és kezdődhetett a vacsora. Marhahúst sütögettünk az asztalnál, és mindenféle gizgazt adtak hozzá  meg szószokat. Végig figyeltem, hogy mit mihez kell enni, de később már megtanultam, hogy ez szabadon választott. Mindenki válogat a kedve és az ízlése szerint. Az étel finom volt, nekem kicsit sok, de nem egyedül kellett megenni.
Vacsora után elmentünk a modern városközpontba, nagyon közel ahhoz a helyhez, ahol előző este egyedül bolyongtam. Nagy Sejong király áll itt, a névhez hűen a szobor is nagy, igazán lenyűgöző éjszaka. A séta után elmentünk egy bárba. Nem volt könnyű helyet találni, mert péntek este volt. A keresgélés során igazi "hetvenes-nyolcvanas évek" érzésem volt. Néhány helyen hangszeres fiatalok spontán zenélésbe fogtak, a vendégek meg énekeltek. Végül találtunk egy helyet, ahol sört ittunk és élőzene volt, finom jazz, kiváló énekesnővel és zongoristával. Én nem vagyok sörbarát, de ez ízlett, mert nem volt olyan kesernyés, mint a mienk. A sör mellé természetesen ételt is hoztak, salátát, csipszet, gyümölcsöt... Koreában olyan kocsmát, mint ami nálunk van egyet sem láttam. Nincs a "bedobok egy-két felest, aztán megyek tovább". Az ital mellé mindig esznek is, de ennek ellenére elég sok részeg embert láttam.
Ez persze ránk nem volt igaz, mert az egy sör/fő mennyiségtől semmi bajunk nem lett. Bár gyalog mentünk mindenfelé, de metróval mentünk vissza a szállásomig.
Még megírtam a szokásos Facebook-bejegyzést, feltöltöttem a fotókat.... Most, hogy visszaolvastam, láttam, hogy kezdetben nem voltam még olyan szószátyár, mint később. Nehezen aludtam el, de azzal a jó érzéssel, hogy hihetetlen, de itt vagyok!

Ez volt az első tüntetés, amit Szöulban láttam. Később már megszokott látvány volt számomra.

Nagy Sejong király, a hangul írás atyja barátságosan néz a népre éjjel is. Egy igazi reneszánsz ember volt, mint Mátyás királyunk. Kortársak voltak, de nem hiszem, hogy tudtak egymásról. Biztosan a kor levegője olyan volt, hogy "reneszánszkodhattak" egymástól függetlenül, nagy földrajzi távolságban is.

A szobor hatalmas, uralja a teret. Éjszaka kivilágítva pedig igazán monumentális.

A 4Season zenekar a bárban.

Ilyen építémények mindenfelé felbukkannak.