전라도 4 - Gwangju, a Fény Városa

1980. május 18 és 27 között a dél-koreai hadsereg katonái több száz - többségében fiatal - tüntetőt öltek meg Gwangjuban. A gwangju-i mészárlás néven elhíresült történetnek állít emléket a Május 18. Nemzeti Emlékhely. Mi is történt akkor?

Pak elnököt - írtam róla a korábbi posztban -, aki katonai diktatűrával kormányozta az országot saját biztonsági főnöke lőtte le 1979-ben, így ért véget a katonai diktatúra, hogy aztán egy másik diktatúra váltsa fel. Cson Duhwan államcsínnyel lett elnök, szükségállapotot vezetett be, bezáratta az egyetemeket, a más véleményt elnyomták, ezeket az embereket észak-koreai kémnek nevezték, börtönbe csukták és megkínozták és teljes háborús készültségben éltek a koreaiak. Ebből lett elegük a koreaiaknak és május 15-én nagy tüntetés volt a szöuli egyetemen. Ennek hatása a szükségégállapot kiterjesztése volt és itt kezdődik a gwangju-i történet. Május 18-án pár száz diák tüntetni kezdtek az iskolák megnyitásáért (Gwangjuban egyébként jelenleg egy állami és 10 magánegyetem van, a város lakossága kb. 1,5 millió), majd több ezer civil is csatlakozott hozzájuk. A tüntetések napokig tartottak, közben a katonák brutális erőszakkal próbálták leverni, sokan megsérültek, és sokan meghaltak a véres harcokban. Gwangju valóságos blokád alákerült, a tüntetők tárgyaltak ugyan a kormánnyal, de május 27-én a hadsereg behatolt a városba és végleg vérbe fojtotta a tüntetést, másfél óra alatt rohanták le a várost. A megtorlásis szörnyű volt, akárcsak nálunk 1956-ban, többeket halálra ítéltek, illetve átnevelőtáborba zártak.

A koreai emberek Gwangjut (광주) azóta a Fény Városának nevezték el, a mai demokrácia szülőhelyeként emlegetik. 

Az egész Jeolla tartomány szabadságszerető emberek helye volt mindig is a történelem során, talán nem véletlen, mert folyton háborúk dúltak, tartozott Korjohoz, Pekcséhez, végül a Shilla által egyesített Három Királysághoz.

Ma sem tudjuk pontosan, hány áldozata volt a mészárlásnak, a halottakat tömegsírba temették. A hivatalos források szerint 228 ember halott, vagy eltűnt és több mint 4000 sebesült, de a valóságban jóval több volt az áldozatok száma, csak ennyit sikerült azonosítani. 1997-ben exhumálták a tömegsírokat és létrehozták ezt a temetőt, mely igazán monumentális és lenyűgöző, mint általában a koreai emlékhelyek. A koreaiaknak nagy érzékük van ahhoz, hogy az emberek ellen elkövetett bűnöket valami magasztos formában kompenzálják, itt nagy divatja van a búnösök nyilvános bocsánatkérésének is. A bűnös a végén elnyeri méltó büntetését, de szükséges, hogy meg is bánja a bűnét és hajtson fejet az emberek előtt. Manapság ez a médiában történik, a korrupt elnök, igazgató, stb. szépen kiáll és sajnálkozik, majd lecsukják, vagy sem...

A temető mellett két épületben is emléket állítanak az 1980-as eseményeknek. Lényegében csak az események leírása, korabeli tárgyak hatásos elrendezésével. Készítettem pár fényképet, videót, de minden sötét volt, én meg nem vagyok profi fotós és megfelelő felszerelésem sincs. Nem hiszem, hogy vissza tudom adni a hangulatot, de próbálkozom. Maga az épület építész-szemmel is impozáns, illik az eseményhez és megidézi az akkori Korea hangulatát. Azon a téren áll, ahol a fő esemény történt. Igazán megrázó élmény volt egy kör alakú kiálítótér közepében állva panoráma videón részese lenni a tüntetésnek.

A hatást fokozza a képzőművészeti alkotások, eszközök alkalmazása, már sokadszorra állapítom meg, hogy a koreaiak tudnak kiállítás rendezni.

Túl hosszú lett ez a poszt, de a képekhez még írok szöveget, így aki érdeklődik, feltétlenül olvassa el. Valamint a gwangju-i forradalomról több film is készült, nálam jobban elmesélik mi történt. A legújabb a 2017-ben készült Taxisofőr, melyet 2018-ban idegen nyelvű film kategóriában Oscarra is neveztek.

 Több kép és képaláírás ebben az albumban található.

전라도 3 - Útközben

A hanok faluban töltött, derékfájós éjszaka után a szálláson koreai reggeli várt - alacsony asztalka mellett, a földön ülve - rizs, leves, mindenféle gezemice majd indulás tovább Gwangjuba. Útközben útba ejtettünk egy bambuszerdőt (대나무 골 테마 공원) is. Még sosem láttam ennyi bambuszt egy helyen! Az erdő őre, egy kedves hölgy jegyváltáskor elmondta, hogy ne firkáljuk össze-vissza bambuszok törzsét, mint általában a turiták, ezt persze egyáltalán nem is terveztem.. A túraútvonal elején tiszta víz csobogott egy bambuszcsövön, és csíkos farkú, pici kis mókusok (burunduk, ázsiai csíkosmókus) ugrabugráltak, de sajnos nem sikerült jó fotót készítenem, mert nagyon fürgék és egyáltalán nem akartak barátkozni.

Az erdőtúra egy könnyű sétaút volt, a bambusz mellett helyi honos fafajtákkal. Az útvonal végén egy hagyományos koreai ház állt melléképületekkel, kimcsi- és szójaszósz-tároló hatalmas cserépedényekkel. Akkor még nem sejtettem, hogy mélyebb barátságot kötök egy ilyen kunyhóval. A házról és környékéról szép fotókat tudtam készíteni, nagyon szép és romantikus volt a látvány. At úton próbáltam még képeket készíteni, de az autóból ez nem könnyű.

Útközben megálltunk Damyangban a Metasequoia sétányon (belépőjegyes). Csodás mammutfenyők, jó illat, de nem mentünk végig az 5 km-es úton, mert még rengeteg látnivaló várt ránk, haladtunk tovább Dél-Jeollába.

Később bekanyarodtunk egy útra is, melynél tábla hirdette, hogy ez Korea legszebb útja (Juksan-gil). Feltétlenül meg kellett nézni, a barátom is kíváncsi volt rá, ő sem tudta, hogy ez a legszebb út. Egy nagy tó terül el az út mellett, először azt hittem, hogy folyó mert hosszú és keskeny, híd vezet át rajta. Később megnéztem a térképen, valójában több folyócska és folyó is csatlakozik így tóvá  felduzzasztották fel. Az út tényleg szép, erdős részen haladt át, kanyargós, nem túl széles - ellentétben más utakkal -, útmenti pihenőkkel tarkítva, Hogy ez lenne a legszebb út? Nem tudom megállapítani, mert nem járhattam mindenhol, sajnos...

전라도 2 - Cheongju Slow City

A tengerpart után visszatértünk Cheongjuba, ahol a Csoszon dinasztia történetét ismertem meg a Gyeonggijeon Hallban. Ez az épületegyüttes a szokásos koreai érzést kelti, hagyományos épületek szépen megformált park közepén, fallal körülvéve. Ezeken a helyeken gy érezheti magát a látogató, mintha megállt volna az idő. A fák, a falak egy nagyváros közepén valóban a nyugalom szigetét jelentik, a városi zajok sem szűrődnek be. Cheongju pedig nagyváros, közel 1 millió lakossal. 

Taejo király alapította meg 1410-ben a Csoszon dinasztiát, 6 évig uralkodott és vele kezdődik Korea Csoszon korszaka, mely a koreai királyok utolsó dinasztiája volt. Taejo jelentős személyiség, a 475 éves Goryeo dinasztiát döntötte meg. Ráadásul nem is volt teljesen koreai, mert az apja mongol tisztviselő volt, de abban az időben a mongol befolyás nagy volt a Koreai félsziget területén. Taejo a Goryeo hadseregben szolgált, aztán hipp-hopp király lett, gondolom nagy tettek és véres harcok árán. Saját fiai is viszálykodtak, emiatt mondott le a trónról 6 év  urralkodás után és ezután még 10 évig élt, 1408-ban halt meg.

A kiállításon több portré látható a királyról, mindegyiken szinte ugyanúgy néz ki, csak a szakálla színe meg a sűrűsége változik. Ez persze az akkor szokásos rajzstílusnak köszönhető, biztosan ő is öregedett, mint mindenki más.

A Csoszon (Joseon, 대 조선국 azaz Nagy Királyság) korszak alapítását bemutató kiállítás után a Cheonju Hanok Village következett, melyet 2010-ben nyilvánítottak Slow City-vé. Az ilyen városrészek célja, hogy a modern emberek is megtapasztalhassák a nyugalom érzését, persze modernizált formában.

Vacsorára echte cheogju-i bibimbapot ettem, ami rizs mindenféle más cuccal és tükörtojással és szószokkal, és magunknak kell összekeverni. Ennek a városnak ez a specialitása, nagyo híres és büszkék a saját bibimbapjukra.

Mindig vágytam arra, hogy kipróbáljam egyszer, milyen egy hanok-ban - ez a hagyományos koreai házak neve - aludni, hát most sikerült. A házak egyszerűek, kevés berendezéssel, persze szerencsére volt fürdőszoba és nem az udvaron kellett a hátamre locsolni a hideg vizet, mint a filmekben. De kb. ennyi volt az összes komfort. Mivel a földi kultúrákban lényegében mindent a padlón csinálnak, padlófűtés van. Ennek a koreai neve ma az "ondol" és közvetlen hőátadással működött régen, a padló alatti füstjáratok fűtöttek. Mivel tüzet nm áttam, gondolom a házban elektromos fűtés volt. A padlóra takaró kerül, keskeny párna és egy másik takaró. Ablak nincs, a levegő forrása kizárólag a rizspapírral borított ajtó. Azt hiszem, maradok az ágynál, reggelre megfájdult a derekam a kemény padló miatt. Persze cipővel nem lehet belépni, azt a külső veranda előtt lépcsőn kell hagyni. A koreaiaknak ez már gyorsan megy, de én kifűzöm a cipőm, nemcsak belelépek,  meg kell gondolni, hogy az ember ne mászkáljon ki-be a szobába.

전라도 1 - Cheongju, Saemangeum Seawall

Még mindig küzdök az időeltolódássak, de igyekeztem gyorsan elaludni, hogy időben fel tudjak kelni. Ami végül sikerült is, reggeli után irány a metró, ahonnan 20 perces metrózás urán juthattam el az Express Bus Terminalhoz. Persze meglepődtem volna, ha minden simán megy... Feltöltöttem ugyan a T-Money kártyámat - amivel metrón, buszon utazhatok, se fizethetek vele taxiban és a metró környéki kis boltokban -, de a beléptető valamiért nem fogadta el. Kicsit ideges lettem, mert alig voltak még hétfő reggel 8-kor az állomáson (nem is csoda, ha vasárnap hajnal 3-kor még tele vannak a kocsmák), nem akartam lekésni a buszt. Végül jött egy utas, aki megnyomott egy gombot, majd bemondta a mikrofonba, mi lehet a probléma., ami ugyan nem oldódott meg, de beengedtek, és a kilépés is ugyanűgy ment. Ha szerencsém lesz, akkor ezzel a pénzzel végigmetrózhatom a hónapot, kár is volt feltöltenem a kártyát 😊

A buszpályaudvaron simán vettem jegyet, az indulási helyet is megtaláltam, és sikeresem elértem a korábbi buszt. Nem tudtam, hogy a buszjegy helyre szól, ezért leültem egy üres ülésre, ahonnan egy végtelenül udvarias fiú állított fel. Végül elfoglaltam a helyem és kezdődött az utazás. Először egy filmet vetítettek, mint a repülőn, hogy mit kell tenni veszély esetén, majd innen tudtam meg azt is, hogy be kell kötni a biztonsági övet, nem úgy, mint otthon. A közel 2 órás úr további részében TV-műsor ment, amiből megtanulhattuk, hogyan hajtogassuk a ruhákat, hogy több hely legyen a szekrényben, milyen trükköt alkalmazzunk, ha lelapul a hajunk éjszaka, a többire nem emlékszem, mert elaludtam. Cheongjuban megvártam a barátomat, aki Jejuról érkezett repülővel, majd a barátjától kölcsönkapott öreg autóval elindultunk, hogy megnézzük Cheolla tartományt (전라도).

Egy autópálya-pihenőben egy ebéd koreai módra, leves meg mindenféle köret hozzá, aztán elmentünk Saemangeum Seawallhoz (새만금), hogy megnézzük a Sárga tenger (Nyugati part) partján elterülő majdnem 30 km-es építményt, mely a világ leghosszabb mesterséges gátja. Egy hosszú, szinte nyílegyenes út van a gáton, egy töréssel és pihenőkkel megszakítva, persze van park szobrokkal, mint mindig. A tengerpartot mesterséges kövekkel szegélyezték, szép szabályosan, a teljes hosszban. Megálltunk pár helyen, de nagyon hideg szél fújt és egyáltalán nem volt kellemes, az út látványa sem volt felemelő. Természetesen - mint mérnöki teljesítmény - lenyűgöző, de még csak a vízhez sem lehet lemenni ezen a hosszú szakaszon. Az egész építményre nagyon sokat költött a koreai kormány a jövőbeni gazdasági haszon reményében. A barátom szerint a koreaiak sem szeretik, annyira mű az egész, szívesebben mennek az út túloldalán lévő természetes partra, nem beszélve arról, hogy az építése is sok vitát váltott ki, sok madárfaj, melyeknek ez volt a természetes élőhelye, kipusztult.. De már ott van, majd megszeretik, vagy legalábbis megszokják.

A nap ezzel még nem ért véget, de ezt majd a következő posztban folytatom.

Politikai tüntetés

A téren, ahol Yi Szun-Shin hadvezér szobra áll, cuki kis pancsoló gyerekeket néztem és csodálkoztam, hogy nem fagytak meg attól a hideg víztől. A szülők felkészülten jöttek, törölköző, száraz ruha, így  amikor már teljesen átáztak, anyuka és apuka gyorsan átöltöztette a kölyköket, pelenkacserével együtt. Lassan beesteledett, már kezdett hűvösödni, nálunk már ilyenkor nem engednék a víz közelébe a gyerekeket. A sok gyaloglástól fájt a lábam, szívesen tapicskoltam volna én is, de nagyon hideg volt. Inkább sétáltam tovább gyanútlanul, mikor rendőröket láttam gyülekezni, szépen kettes oszlopba fejlődve. Gondoltam, hogy tüntetés lesz megint.

A koreaiak valamiért imádják a tüntetéseket és úgy tűnik, időnként el is érnek vele valamit. Most nem egy cég ellen tüntettek, hanem egy politikai párt szervezte a rendezvényt. Egy kedves hölgy részletesen elmagyarázta nekem, hogy miről van szó, ő a párt egyik aktivistája volt.  Mint megtudtam, a Koreai Patrióta Párt szervezte a rendezvényt, ez egy "nagyon koreai párt", antikommunista, antiimperialista, anti-anti, stb. és nem elégedettek a jelenleg fennálló vezetéssel, hanem a korábbi Park elnökasszony ((2013-2017) mellett állnak. Pak elnök a lánya annak a Pak Csong Hi (박정희) )elnöknek, aki katonai diktatúra bevezetésével sokáig állt az ország élén, neki köszönhető egyébként az ország ugrásszerű gazdasági fejlődése, mert vállalatokat kedvezménnyel támogatott és így alakultak ki a korai megakonszernek (Samsung, Hyndai, LG, stb.), a chaebol vállalatok. Pak Kunhje (박근혜) elnököt egyébként egy 3 bíróból álló bírói tanács ítélte el jogerősen 25 évre és 18 milliárd von (kb. 4,5 Mrd Ft)pénzbírságra kenőpénzek elfogadásáért, kényszerítésért, államtitkok kiszivárogtatásáért stb., miután több millióan hetekig tüntettek az utcákon az elnök lemondatásáért.

Amúgy békésen zajlott az egész, szépen énekeltek, volt néhány beszéd, amiből egy kukkot sem értettem, ahogy azt sem, hogy a koreai zászlók mellett miért voltak amerikaiak is, aztán a beszédek végén közösen kiabálták, hogy hajrá, koreai szokás szerint felemelt ököllel. Elég hosszú volt, nem vártam meg a végét, de gondolom, még ittlétem alatt néhányba belebotlok. A hadvezér tere állandó tüntetési helyszín, majd még néha elnézek arra.

Kulturális melléklet

Úgy gondoltam, hogy külön csoportosítom a művészettel kapcsolatos képeimet. Koreában nagyon sok a művészetkedvelő ember, idősek és fiatalok is. Persze itt is van, aki divatból, vagy mert illik, de úgy gondolom, ez a kisebbség. Nagy hangsúlyt fektetnek a művészeti nevelésre, különösen a zeneire, ami a K-pop előretörése miatt is nagyon népszerű. Ezek a zenészcsapatok, vagy egyéni előadók komoly zenei nevelést kapnak, hangszereken játszanak és énekelni is tudnak (többnyire). Sajnálom, ha erről gondolkodom, hogy Kodály országában a zenei nevelés mélypontra jutott, de ez most nem is ide tartozik.

Kicsit elkanyarodtam, mert inkább a képzőművészetről akartam írni most annak kapcsán, hpgy csavarogtam Insadongban és betévedtem néhány helyre. Van itt pár ingyen látogatható galéria, kortárs képzőművészek alkotásaival, véletlenül rátaláltam egy porcelánfigura készítő üzletére, illetve egy csodás hanbokokat árusító helyre. betévedtem egy régiségboltba, ahol művészfestékeket árultak, meg mindenféle koreai régiséget, szekrényeket, szobrokat, könyveket és belecsöppentem ott egy árverés kellős közepébe. Elmentem újra a SSamzigil nevű üzletházba, ahol egyedi kézműves termékeket árulnak az apró boltok többségében és egy utcai kalligráfus is bemutatta tudását, ötvözve a hagyományos szimbólumokat és a modernebb technikát is. És a a toronyházak tövében egyszercsak felbukkant egy kézműves vásár is, egyedi grafikákkal, ékszerekkel, ilyesmikkel.

A második és a harmadik nap

Úgy második, hogy valójában az első. Mindig nehezen küzdök meg az időeltolódással, és ez most sincs másképp. Bár a repülőn végig aludtam, de tegnap, mikor megérkeztem, hulla fáradt voltam, mégsem tudtam elaludni, és ez nem változott a következő éjszaka sem. De azért haladok, lassan, de biztosan. Nem kell kapkodnom semmivel, ez amolyan öregasszonyos utazás lesz. Ami belefér, belefér, ami nem az nem.... legközelebb már egy nyugdíjasklubbal jövök :)

Szóval az elmúlt két nap lassú csavargással telt, mentem, amerre a lábam vitt. Nézelődtem, elmélkedtem és rengeteget fényképeztem. Ami feltűnt, hogy sokkal tisztább lett a város, legalábbis amerre jártam, a City Hall környékén. Nincs annyi szemét szétdobálva, nem beszélve a cigarettacsikkekről. Menet közben már senki sem dohányzik, legalább ezen a környéken, hanem kisebb-nagyobb csoportokba tömörülve, az irodaházak környékkén cigiznek. Ami még feltűnt ezzel kapcsolatban, hogy legjobban a dohányozni tilos tábláknál esik jól a cigi. Hiába, a tiltott gyümölcs mindig édesebb.

Most  Cheonggyecheon partján ülök, egy kedves fiú énekel mélabús, szerelmes, szenvedős dalokat. Szép a hangja, a fiú is cuki, de még nem "virágfiú", csak szeretne az lenni. Talán felfedezik egyszer, bár nagyon sokan szeretnének énekesek lenni. Két idősebb hölgy a lelkes rajongója, talán az anyukája a barátnőjével, kell a gyereknek a biztatás, én is azt csinálnám.

Nem is szaporítom a szót, majd képekben mutatom be, amit láttam az elmúlt napokban.